Hiába határozzuk el, hogy ezentúl egészségesebben élünk, munka közben és után sokkal jobban odafigyelünk magunkra, akár gyökeresen életmódot is változtatunk, a mindennapi stressz gyakran és gyorsan keresztül húzhatja terveinket, és a nagy elhatározások után már akár rövid idővel is úgy érezzük, hogy összecsapnak a hullámok a fejünk felett. 

A nap mint nap megtapasztalt stressz csak egy bizonyos határig aktivizál bennünket, és ösztönöz nagyobb teljesítményre. Ugyanakkor az állandósult feszültség nem csak mentálisan káros, hanem fizikumunkra is negatívan hat. A tartósan feszült állapot kimerültséget eredményez, ami többek között az ülőmunka okozta panaszokat is felerősítheti, hiszen ilyen állapotban senkinek sincs arra energiája, hogy munka közben helyesen üljön, óránként átmozgassa és megnyújtsa tagjait, vagy hogy munka után kompenzálja ennek hatásait. Pedig a mindennapi stressz kezelése és legyűrés érdekében mi is sokat tehetünk, például az alább tanácsok segítségével.

 

  • Azonosítsuk életünk stresszfaktorait! Ehhez pontosan végig kell gondolnunk, hogy mik azok a dolgok, amelyek folyamatosan feszültté tesznek bennünket, és hogy ezek közül életmódváltással mit tudunk kiiktatni vagy enyhíteni. Sokat segíthetünk például a helyzetünkön, ha megpróbáljuk jobban beosztani az időnket, hogy ne kelljen folyamatosan rohanásban élnünk. Ha reggel akár csak fél órával korábban kelünk, ha bizonyos dolgokra az eddig megszokottnál kevesebb időt fordítunk, és ha jobban betartjuk a határidőket, máris rengeteg időt nyerünk. Az is célravezető lehet a siker érdekében, ha minden nap kicsi, de teljesíthető célokat tűzünk ki magunk elé. 
  • Tudatosan teremtsük meg az egészséges egyensúlyt az aktívan eltöltött és pihenésre szánt idő között! Vigyázzunk arra, hogy egy-egy stresszesebb időszak után legyen időnk kikapcsolódni, és újra feltöltődni, akár csak rövid ideig is! 
  • Sajátítsunk el stresszkezelő technikákat, amelyekkel ellensúlyozhatjuk a feszültséget. Ezek például a következők lehetnek: 

  • Tudatos légzés. Az egyenletes légzés ugyanis csökkenti a stresszhormonok szintjét a szervezetünkben, mérsékeli a szívverések gyakoriságát, csökkenti a vérnyomást, és abban is segít, hogy helyes tartásban tudjunk ülni munka közben. Ehhez tanuljuk meg a hasi légzést! Húzzuk ki magunkat a széken, tegyük a kezünket a hasunkra, majd szívjuk be a levegőt a tüdő és a gyomor mélyére úgy, hogy közben ne a vállunk emelkedjen, hanem a gyomrunk táguljon. Öt-tíz lélegzetvétel után sokkal jobban érezzük magunkat. 
  • Relaxációs technikák. Ilyen például az autogén tréning vagy jóga, de akár egy meditációval töltött ebédszünet is eredményes lehet. Ilyenkor keressünk valamilyen csendes sarkot, hunyjuk le a szemünket, és pár percig idézzünk fel valamilyen megnyugtató és kellemes emléket! Az akupresszúrát is kipróbálhatjuk: nyomjuk két ujjunkat a halántékunkra, és amikor az érzés kezd kellemetlenné válni, enyhítsünk a nyomáson! 
  • Mozgás. Az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb megoldás a testmozgás. Napi programunkba iktassunk be valamilyen sportot, mivel a combot és a karizmokat megdolgoztató tornagyakorlatok serkentik a hangulatunkat javító „örömhormon” termelését! Jó hatása van például a futásnak, kerékpározásnak vagy egy kellemes sétának a friss levegőn, de néha az is elég, ha egy munkahelyi vita után háromszor fel- és leszaladunk a lépcsőn. 
  • A zene is oldja a feszültséget. Ha már nagyon elegünk van a kollégákból, rakjunk fülhallgatót a fülünkre, és kapcsolódjuk ki egy kicsit kedvenc zeneszámaink hallgatása közben!
  • Étkezés. Stressz hatására az is gyakran előfordul, hogy nem étkezünk rendszeresen és a nagy sietségben kapkodva, egészségtelen ételeket tömünk magunkba. Pedig a kiegyensúlyozott és nyugodt táplálkozás szintén stresszoldó hatású, hiszen a szervezetünknek értékes tápanyagokra van szüksége ahhoz, hogy teljesítsen, ráadásul egy pihentető ebédszünet remekül kikapcsol bennünket.
Flectorin

Próbálja ki az új Flectorin tapaszt, amely a továbbfejlesztett technológiának – diklofenák hatóanyag és heparin segédanyag párosítás – köszönhetően szignifikánsan csillapítja a fájdalmat, gyulladáscsökkentő hatású, és csökkenti a duzzanatot (ödémát)*.

A diklofenák hatóanyagú, vény nélkül kapható tapaszok közül egyedül a Flectorin rendelkezik 24 órás hatással, ezért elég naponta egyszer felhelyezni!

A Flectorin tapasz az ízületek, ínak és ínszalagok akut, kisebb fájdalommal járó panaszainak helyi tüneti kezelésére alkalmazható 16 éves kortól.

*a referencia Flector 140 mg gyógyszeres tapaszhoz és a placebo (hatóanyagot nem tartalmazó) tapaszhoz képest

Hivatkozások:
Alkalmazási előirat: OGYÉI/66050/2021 A betegtájékoztató legutóbbi felülvizsgálatának dátuma: 2022. május 26.
K. D. Rainsford, Michael S. Roberts, Alessandro Nencioni & Clarence Jones2018): Rationale and evidence for the incorporation of heparin into the diclofenac epolamine medicated plaster, Current Medical Research and Opinion, DOI: 10.1080/03007995.2018.1551194
24h
  • Szignifikáns fájdalomcsillapítás*
  • Látványos duzzanat csökkentés*
  • Az egyetlen, diklofenák hatóanyagú, 24 órás hatású vény nélkül kapható tapasz
Flectorin

A Flectorin tapasz vény nélkül kapható gyógyszer.

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!