Az immunrendszerünk erősítéséhez hozzátartozik, így a lehetőségeink szerint építsünk be napi 10-20 perc rendszeres mozgást. Otthon végzett munka közben is néha megállhatunk és átmozgathatjuk a hátunkat, a derekunkat. 

Az egész napos ülőmunka és a mindennapi stressz hatásait kiválóan ellensúlyozhatjuk néhány egyszerű otthoni tornagyakorlattal, amelyek hatásosan segítenek a gerincünket, valamint hát-és egyéb izmainkat karbantartani.

Hátizmok nyújtása, csípőizmok megmozgatása

Álljunk nagyobb terpeszbe, majd jobb kezünkkel érintsük meg a jobb lábszárunkat úgy, hogy közben a bal kezünk mutasson egyenesen a mennyezet felé, a lábaink pedig maradjanak nyújtva! Tekintetünkkel kövessük a bal kezünket! Ismételjük meg a gyakorlatot minkét oldalra 30-szor, és közben érezni fogjuk, amint jótékonyan megnyúlnak hát- és csípőizmaink.

Háterősítés egyensúlyfejlesztéssel

Álljunk kis terpeszbe, emeljük fel az egyik lábunkat, nyújtsuk hátra, és hajoljunk előre derékszögben úgy, hogy a hátunk és a nyújtott lábunk egyvonalban legyen. Felsőtestünket fordítsuk ki oly módon, hogy jobb kezünkkel megérintjük a padlót, bal kezünket pedig a mennyezet felé nyújtjuk! Tartsuk meg magunkat ebben a pozícióban 10-15 másodpercig! Utána végezzük el a másik lábunkkal is a gyakorlatot, és a sorozatot ismételjük meg tízszer.

Macskapóz

Ereszkedjünk le négykézláb a padlóra, a hátunkat görbítsük be, fejünket hajtsuk a padló felé, hasunkat húzzuk be, és fújjuk ki a levegőt 3-5 másodpercig! Belélegzéskor lazítsuk el a hátizmunkat, hátunk legyen homorú, és fejünket emeljük fel ugyanannyi ideig! Ismételjük a gyakorlatot 3 percen keresztül, hogy maximálisan átmozgassuk hátizmainkat és csigolyáinkat.

Bölcsőpóz

Feküdjünk hasra, fogjuk meg jobb kezünkkel a jobb lábszárunkat, bal kezünkkel pedig a bal lábszárunkat, húzzuk őket a hátunk irányába, és óvatosan próbáljuk ringatni magunkat előre-hátra egy percig! Kétszer ismételjük meg a gyakorlatot!

Sáskapóz

Maradjunk hason fekve, emeljük fel a fejünket és az összezárt, kinyújtott lábainkat a padlóról, a karjainkat pedig nyújtsuk egyenesen hátra a két oldalunk mellett! Először próbáljuk 30 másodpercig így megtartani magunkat, majd fokozatosan emeljük az időt 2-3 percre! Ez a gyakorlat kiválóan erősíti a gerincegyenesítő izmot és a mély háti izmokat, ezáltal leveszi a felesleges terhelést a porckorongokról és javítja a testtartást.

Gerincegyenesítés

Üljünk törökülésbe, húzzuk ki a felső testünket, bal könyökünket emeljük fel a fejünk mögé, jobb könyökünket a hátunk mögé, kulcsoljuk össze a kezeinket a hátunk mögött, és tartsuk ki a pózt 15 másodpercig! Ezután ismételjük meg úgy is, hogy a jobb könyökünk van felül, a bal pedig alul, és érezni fogjuk, ahogy kiegyenesedik a gerincünk.

Tevepóz

Térdeljünk le a földre, emelkedjünk egyenes tartásba, majd óvatosan hajoljunk hátra úgy, hogy a kezeinkkel megfogjuk a sarkainkat! Tartsuk így magunkat egy percig, közben a fejünket engedjük hátra, és figyeljünk rá, hogy a két combunkra egyforma súly nehezedjen. A gyakorlat szintén remekül javítja a tartásunkat.

Csigolyatávolítás

Feküdjünk hanyatt, alsótestünket nyomjuk fel gyertyába, majd az egymással párhuzamos, nyújtott lábainkat eresszük le a fejünk mögé úgy, hogy közben a két karunkat a testünk mellett párhuzamosan a padlóra helyezzük, vagy a derekunk mögött a padlón összekulcsoljuk!  Ha elértük a földet a lábfejünkkel, pár lépést „sétálhatunk” is a fejünk felé, ezzel erősítjük a nyújtás hatását. Maradjunk 10-15 másodpercig így, majd lassan engedjük vissza magunkat hanyatt fekvésbe. Ez a gyakorlat nem csak gerinccsigolyák távolítására, hanem relaxációra is alkalmas.

Babapóz

Térdeljünk le a földre, üljünk rá a lábfejünkre, felsőtestünket pedig nyújtsuk előre a padlón úgy, hogy karjaink egyenesen a földön vannak, és hajtsuk le a fejünket. Ez a gyakorlat szintén eltávolítja egymástól a csigolyákat, ezáltal segíti a porckorongok és az ízületek regenerálódását, valamint kiválóan nyújtja a hát-, váll- és nyakizmokat

Az ülőmunka ártalmaiból eredő fájdalmaink csillapítására és panaszaink enyhítésére próbáljuk ki a hazai gyakorlatban újdonságnak számító Flectorin® tapaszt, amelyet elég naponta egyszer felhelyeznünk, mivel a diklofenák hatóanyag tartalmú vény nélkül kapható tapaszok közül egyedül a Flectorin® rendelkezik 24 órás hatással! A Flectorin® tapasz az ízületek, ínak és ínszalagok akut, kisebb fájdalommal járó panaszainak helyi tüneti kezelésére alkalmazható 16 éves kortól. A Flectorin® egyedülálló kettős kombinációjának (a diklofenák hatóanyagnak és a heparin segédanyagnak) köszönhetően kiemelkedően hatásosan csillapítja a fájdalmat, gyulladáscsökkentő hatású, és csökkenti a duzzanatot (ödémát).

Flectorin

Próbálja ki az új Flectorin tapaszt, amely egyedülálló kettős kombinációjának (a diklofenak hatóanyagnak és a heparin segédanyagnak) köszönhetően kiemelkedően hatásosan csillapítja a fájdalmat, gyulladáscsökkentő hatású, és csökkenti a duzzanatot (ödémát).
A diklofenák hatóanyagú, vény nélkül kapható tapaszok közül egyedül a Flectorin rendelkezik 24 órás hatással, ezért elég naponta egyszer felhelyezni!
A Flectorin tapasz az ízületek, ínak és ínszalagok akut, kisebb fájdalommal járó panaszainak helyi tüneti kezelésére alkalmazható 16 éves kortól.

Flectorin
24h
  • Kiemelkedő fájdalomcsillapítás
  • Látványos duzzanat csökkentés
  • Az egyetlen, diklofenák hatóanyagú, 24 órás hatású vény nélkül kapható tapasz
Flectorin

A Flectorin tapasz vény nélkül kapható gyógyszer.

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!