A mozgás különösen nagy jelentőségű azok esetében, akik napi nyolc vagy több órában ülőmunkát végeznek. Fontos lenne, hogy a napjaikat az íróasztal mögött töltők rendszeresen mozogjanak, de ha ez munkaidőn kívül nem megoldható, akkor sincs veszve semmi. Némi találékonysággal és persze akaraterővel ugyanis még egy zsúfolt munkanapba is be lehet iktatni némi sportot. Hogy hogyan, az kiderül az alábbiakból.

  1. Ha reggelente a szokásosnál fél órával korábban kelünk, és indulunk el otthonról, belefér az időnkbe, hogy kocsi vagy tömegközlekedés helyett gyalog vagy biciklivel járjunk a munkába! Kezdetnek az is megteszi, ha egy-két megállóval hamarabb szállunk le a buszról, vagy autónkat egy távolabbi parkolóban hagyjuk, és az út hátralévő részét kényelmes tempóban gyalogolva tesszük meg. Tavasztól őszig kerékpározhatunk is, és ha gyorsabb tempót diktálunk, igazán felpörögve érünk be munkahelyünkre! Szerencsére egyre több cégnél gondolnak a kerékpárosokra is, és biztosítanak nekik bringatárolási, átöltözési és zuhanyozási lehetőséget.
  2. Ha már beértünk munkahelyünkre, akkor sem maradunk mozgáslehetőség nélkül. Ha liftezés helyett lépcsőzünk, nem csak kalóriát égetünk és erősödünk, hanem frissebbek és hatékonyabbak is leszünk. Ezt nem csak érkezéskor, hanem napközben is megtehetjük, különösen akkor, ha nagyon álmosnak vagy feszültnek érezzük magunkat, ilyenkor akár többször fel- és leszaladhatunk néhány emeletet, hogy felébredjünk vagy levezessük a stresszt.
  3. Szintén sokat tehetünk a mindennapi mozgás érdekében, ha munkavégzés közben gyakran felállunk. Intézzük állva a telefonokat vagy a rövidebb megbeszéléseket, ha pedig valamelyik kollégánktól kérdezni akarunk valamit, ne telefonáljunk neki, hanem menjünk oda hozzá, és személyesen mondjuk el, amit szeretnénk. Egy-egy tárgyalást akár séta közbe is megtarthatunk, hiszen gyakran mozgás közben születnek a legjobb ötletek.
  4. Frissebbek leszünk, ha időről-időre nyújtógyakorlatokat végzünk. Húzzuk állunkat a mellkasunk irányába egészen addig, amíg nem érezzük, hogy nyúlik a nyakizmunk! Ezután karjainkat nyújtsuk egyenesen előre, tenyerünket fordítsuk kifelé, tegyük egyik kézfejünket a másikra, és domborítsunk közben a hátunkkal! A gyakorlatot akkor végezzük jól, ha érezzük, hogy a lapockánk körüli izmok megnyúlnak.
  5. Ha a normál irodai szék helyett inkább fittball-on ülünk, szintén sokat tehetünk edzettségünk érdekében. Hát- és derékfájósoknak kötelező is lenne ez, hiszen a fittball-lal nem csak az egyensúlyérzékünket fejlesztjük, hanem a hátizmainkat is megdolgoztatjuk. Haladóbbak időnként has-, hát- vagy farizom erősítő gyakorlatokat is végezhetnek a labdán.
  6. Az ebédszünetünk egy részét szintén fordíthatjuk mozgásra. Ha hosszabb, például egy órás ebédszünetet vehetünk igénybe, kihasználhatjuk az időt, és kávézás vagy nassolás helyett tehetünk egy nagy sétát a környéken. Az is jó megoldás, ha nem az irodaépületben lévő étteremben ebédelünk, hanem egy kiadós gyaloglásnyi távolságban találunk erre alkalmas helyet.
  7. Ebben az esetben is igaz, hogy a közös mozgás mindig szórakoztatóbb, mint a magányos testedzés, ezért kérdezzük körbe a kollégákat, és ha van rá igény, munkaidő előtt vagy után szervezhetünk az üres tárgyalókban vagy akár egy tágasabb folyosón jóga vagy pilates foglalkozásokat, vagy a kollégákkal összeállva elmehetünk futni vagy fittneszterembe, hogy jó társaságban együtt vezessük le a napközben felgyülemlett feszültséget.
Flectorin

Próbálja ki az új Flectorin tapaszt, amely a továbbfejlesztett technológiának – diklofenák hatóanyag és heparin segédanyag párosítás – köszönhetően szignifikánsan csillapítja a fájdalmat, gyulladáscsökkentő hatású, és csökkenti a duzzanatot (ödémát)*.

A diklofenák hatóanyagú, vény nélkül kapható tapaszok közül egyedül a Flectorin rendelkezik 24 órás hatással, ezért elég naponta egyszer felhelyezni!

A Flectorin tapasz az ízületek, ínak és ínszalagok akut, kisebb fájdalommal járó panaszainak helyi tüneti kezelésére alkalmazható 16 éves kortól.

*a referencia Flector 140 mg gyógyszeres tapaszhoz és a placebo (hatóanyagot nem tartalmazó) tapaszhoz képest

Hivatkozások:
Alkalmazási előirat: OGYÉI/66050/2021 A betegtájékoztató legutóbbi felülvizsgálatának dátuma: 2022. május 26.
K. D. Rainsford, Michael S. Roberts, Alessandro Nencioni & Clarence Jones2018): Rationale and evidence for the incorporation of heparin into the diclofenac epolamine medicated plaster, Current Medical Research and Opinion, DOI: 10.1080/03007995.2018.1551194
24h
  • Szignifikáns fájdalomcsillapítás*
  • Látványos duzzanat csökkentés*
  • Az egyetlen, diklofenák hatóanyagú, 24 órás hatású vény nélkül kapható tapasz
Flectorin

A Flectorin tapasz vény nélkül kapható gyógyszer.

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!