A legtöbben egész nap meggörnyedve, aszimmetrikus testhelyzetben ülünk, miközben hátizmaink nincsenek mozgásban, így a gerincünk jelentős terhelésnek van kitéve. Mindez idővel mozgásszervi problémákat okoz, emellett súlyfelesleghez, magas vérnyomáshoz és további betegségekhez vezethet. Ezeket a káros hatásokat azonban kiválóan ellensúlyozhatjuk az alábbi mozgásformákkal, amelyek javítják tartásunkat, erősítik törzsizmainkat, karban tartják testsúlyunkat és ezzel együtt vérnyomásunkat. Természetesen ebben a speciális helyzetben fontos, hogy tartsuk be az aktuális védekezési ajánlásokat. Az alábbi mozgásformák közül is ennek megfelelően válasszunk. Nagy segítségünkre lehetnek az online mozgásprogramok, vagy az interneten lévő rövid videók.  (ehhez összegyűjtöttünk pár ötletet a Programnaptárban)

Gerinctorna

A gerinctornával nemcsak a már kialakult gerincbetegségeket tudjuk kezelni, hanem a panaszok megelőzésében is fontos szerepet játszik. Lényege, hogy erősíti és megnyújtja a gerincünk működésében részt vevő izmokat a hasizmainkkal együtt annak érdekében, hogy javítani tudjuk a tartásunkat. Fontos, hogy ne egy YouTube videó után, hanem gyógytornász vagy képzett gerincjógatréner felügyelete mellett végezzük, mert a helytelen, nem korrigált gyakorlatok sokkal inkább ártanak, mint használnak.

Pilates

A hatalmas karriert befutott torna szülőatyja Joseph Pilates volt, aki szerint a gerinc egészsége határozza meg az ember korát. Az általa kidolgozott módszer javítja a testtartásunkat és rugalmassá teszi a gerincünket. Ennek nyomán hatékony megoldást nyújt a hát- és derékfájdalmakra, illetve azok megelőzésére. A talajon végzett mozgássor a teljes törzsizomzatot átmozgatja, és az úgynevezett erőközpont bekapcsolása stabilizálja a derekat és a medencét, emellett megszabadít bennünket az ágyéki gerincszakasz fájdalmaitól is.

Jóga

Szintén ideális mozgásforma az ülőmunka hatásainak kompenzálására. Vérmérséklettől függően választhatjuk dinamikusabb vagy elmélyültebb vállfaját, de mindegyikre igaz, hogy a pontosan meghatározott sorrendben következő gyakorlatok tökéletesen átmozgatják testünket. A gyakorlatok javítják a testtartásunkat és gerincünk működését, kiválóan erősítik, nyújtják és lazítják izmainkat, ráadásul a belső szerveink működésére is jótékony hatással vannak, és a mindennapi stressz kezelésében is sokat segítenek.

Úszás

Ideális választás súlyfelesleggel küzdőknek és magas vérnyomástól szenvedőknek, mivel kíméli az ízületeket és a keringési rendszert. A rendszeres úszás erősíti a szív-érrendszert, javítja a szívizomzat vérellátását, csökkenti a nyugalmi pulzust és vérnyomást, pozitív hatása a rendszeres edzés esetén hosszú távon megmarad. Gerincproblémákkal vagy derékfájással küzdőknek a hátúszás vagy a gyorsúszás ajánlott inkább.

Aquafitness

A vízben végzett mozgás hatékonyabb és kíméletesebb, mint a talajon végzett, ezért mozgásszervi problémákkal küzdőknek fokozottan ajánlott ez a módszer. A gyakorlatok végzését megkönnyíti, hogy testünk szinte súlytalan, ezáltal a gerincünk izmainak állandó feszülése jelentősen csökken. Sok olyan gyakorlatot tartalmaz, amely a helyes tartásért felelős törzsizomzatot, így a gerincfeszítő izmot, a nagy farizmot és az egyenes hasizmot erősíti. A gyakorlatokat úgynevezett víziöv segítségével kell végezni, amely az edzés során egyenesen tartja a törzset. E mozgásforma nagy előnye, hogy időseknek, nagyobb túlsúllyal rendelkezők és sérülés utáni rehabilitációban résztvevők is bátran végezhetik.

Nordic walking

Bár elsősorban az idősebbekkel társítjuk ezt a mozgásformát, fontos tudni róla, hogy mindenki számára ideális, aki ülőmunkát végez, mivel a bottal történő gyaloglás kíméletesen terheli gerincünket, ráadásul mindezt a szabadban végezhetjük. A sport előnye, hogy teljes izomzatunk 90 százalékát igénybe veszi, így a többnyire inaktív alsó hátizomzatot is bekapcsolja a mozgásba. További előnye, hogy stabilizálja a medencénket, erősíti a hosszú hátizmokat, a megrövidült izmokat pedig eredeti hosszukra nyújtja.

Reggaeness

Aki a sok ülés után dinamikusabb mozgásformára vágyik, olyanra, amelynek tartásjavító hatása is van, annak a reggaeness edzésen a helye. A táncra épülő mozgás az egész testet átmozgatja úgy, hogy közben folyamatosan oda kell figyelnünk a helyes tartásra, sőt, emellett hatékony tartásjavító gyakorlatokat is tartalmaz. További előnye, hogy lazítja a kötött izomzatot, és így szebbé teszi testtartásunkat.

Hastánc

Habár a mozgás neve hastánc, mégsem csupán a hasunkat mozgatja meg, jótékony hatása ugyanis az egész testen érezhető és látható. Mozgás közben elsajátítjuk a helyes testtartást, ezzel megerősítve a gerincünk tartóizmait. A csípőkörzés és csípő dobálása a hasizmokat és az alsó hátizmokat edzi, így a mozdulatsorok csökkenthetik a hátproblémákat, és kecsesebbé teszik mozgásunkat. További előnye, hogy a csípőnkkel rajzolt nyolcasokkal és hasunk hullámzásával emésztésünket is serkentjük.

És mi az, amit kerüljünk?

Minden olyan mozgásformát, amely az ízületek erős rázkódásával jár, így az ugrálást, a szökdelést vagy gyors, hirtelen mozdulatokat, mint például a kemény talajon történő kocogást, a gyors labdasportokat, a síelést vagy a nagy intenzitású aerobik edzést.

Flectorin

Próbálja ki az új Flectorin tapaszt, amely a továbbfejlesztett technológiának – diklofenák hatóanyag és heparin segédanyag párosítás – köszönhetően szignifikánsan csillapítja a fájdalmat, gyulladáscsökkentő hatású, és csökkenti a duzzanatot (ödémát)*.

A diklofenák hatóanyagú, vény nélkül kapható tapaszok közül egyedül a Flectorin rendelkezik 24 órás hatással, ezért elég naponta egyszer felhelyezni!

A Flectorin tapasz az ízületek, ínak és ínszalagok akut, kisebb fájdalommal járó panaszainak helyi tüneti kezelésére alkalmazható 16 éves kortól.

*a referencia Flector 140 mg gyógyszeres tapaszhoz és a placebo (hatóanyagot nem tartalmazó) tapaszhoz képest

Hivatkozások:
Alkalmazási előirat: OGYÉI/66050/2021 A betegtájékoztató legutóbbi felülvizsgálatának dátuma: 2022. május 26.
K. D. Rainsford, Michael S. Roberts, Alessandro Nencioni & Clarence Jones2018): Rationale and evidence for the incorporation of heparin into the diclofenac epolamine medicated plaster, Current Medical Research and Opinion, DOI: 10.1080/03007995.2018.1551194
24h
  • Szignifikáns fájdalomcsillapítás*
  • Látványos duzzanat csökkentés*
  • Az egyetlen, diklofenák hatóanyagú, 24 órás hatású vény nélkül kapható tapasz
Flectorin

A Flectorin tapasz vény nélkül kapható gyógyszer.

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!